Csak neki futunk a dolognak….
2008 május 15. | Szerző: NENE
Rettentő régen nem írtam a blogomba. Most, hogy elolvasgattam egy-két bejegyzést, arra gondoltam összefoglalva mégis csak írok valamit az eltelt időröl.
Mindenek elött ott kezdem, hogy a spontán vetélésből testileg hamar felépültem, mert szombaton vetéltem el és csütörtökön már a munkahelyemen voltam. Semmi pihenő. A császárom után is a 10. napon már bementem egy napra dolgozni. (még egy ilyen hüyle nő nem létezik a földön, az biztos). Na mindegy.! Elkeseredésemben a neten keztem kutakodni, ahol is találtam egy forumot http://picursziget.hu (vetélés, spontán vetélés). Itt csupa olyan csajjal beszélgethettem akik szintén elveszítették a babájukat. Jó érzés volt, hogy nem kellet magyarázni nekik, hogy mit is érzek, hogy is érzek. De sajnos még közülük is kílógok a problémámmal.
December 04-én sor került végre az Insbrucki vizsgálatra. Levették a kettönk vérét és a kislányéval együtt kiküldték Insbrucba DNS vizsgálatra, elemzésre. Azt mondták, hogy kb. 3-4 hónap mire eredményt kapunk. Közben természetesen, nem szabad teherben esnem. Nagyon lassan teletek ezek a hónapok.
Szörnyű volt, az érzés, hogy itt vagyok egészségesen és még csak nem is próbálkozhatunk, hogy terhes legyek. Eddig azon voltunk, hogy minnél elöbb össze jöjjön a baba, most meg pont ellenkezőleg. Lelkileg nagyon megviselten éltük a minden napjainkat. az első 2 hónapban még türelmesen aztán egyre türelmetlenebbül vártuk az eredményt. Végül Zsoló április 08.-án nem bírta tovább és felhívta a Professzort, hogy nem tudna-e mondani valamit. És igen! Azt a választ kaptuk, hogy pont a mai postával érkezett meg a várva várt levél. a következő héten már a kezünkbe is volt az eredmény. SAJNOS! Addig még bíztunk benne, hogy azt fogják mondani, hogy a bárányhímlő, vagy valami más külsőhatás hatására történt az ami történt Reginával, de nem. Sajnos, beigazolódott az addig még csak feltevés, tényleg Smith-Lemli-Opitz szindrómával állunk szembe. És akkor jött megint a szokásos duma a 25% esélyről, meg a magzati vizsgálatról. Már annyit olvastam, kutakodtam a témában, hogy a genetika ezen részséről akár le is vizsgázhatnék. De az úgysem segítene rajtunk. 🙂
Hát Zsolóval megrágtuk a témát és úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Elöször is keresünk Pécsen egy megbizható figyelmes dokit. Aki eltudja végezni a magzati minta vételet. Ha sikerül orvost találni akkor belevágunka babaprojectbe. De még mindig csak kersünk, egy jelölt már van. A házziorvosunk az Irénke találta, de elöbb Ő szeretne beszélni vel, hogy elválal-e minket egyáltalán. Most itt tartunk. Még mindig várakozó helyzetben addig amig a doki nem mondja, hogy RAJTA!
Úgy érzem, már nincs sok hátra és megint örömmel mondhatom majdt mindenkinek:
ÚJRA BABÁT VÁRUNK!!
Nem adom fel………
2007 október 26. | Szerző: NENE
Most, hogy már eltelet 2 hét a vetélésem óta, úgy gondolom kellő képen letisztultak a gondolataim és tudok róla beszélni és írni.
Vissza 10.12-ére. Reggel korán keltünk a párommal mert Ő vitt el UH-ra. Megnézte a doki és azt mondta szerinte fejlődött 1,49 cm és éles vonalu képet lát Ő nem tenne semmit. Jöjjek vissza inkább egy hét múlva, bár addig szednem kéne valami utro…. nem tudom már mit. A barna folyás addigra már renedes vérzés olt de nem igazán foglalkoztak vele. Du. 1-re értünk haza. Ágyba bújtam és fel sem keltem,csak ha WC-re kellet mennem. Másnap megint ágyban maradtam, de amikor időnként felkeltem fájni kezdett a hasam. Ha lefeküdtem abba maradt a fájdalom. Délután kettőkor hazajött a párom és mondtam neki, hogy fáj a hasam. Összebújtunk sírtunk egy sort és biztatuk egymást, hogy nem lesz semmi baj. Aztán lefürödtem, fel öltöztem és elindultunk a kórházba. A kórház felé féluton egyre rősebbek lettek a görcsök. Amikor a kórháznál kiszáltam az autóbol éreztem, hogy elönt a vér. Bementünk szombat lévén szóltunk az ügyeletes dokinak aki kb 15-perc múlva jött. Addig az aszisztens megmérte a lázam, vérnyomásom, és kétkedve figyelte szenvedésem. Ekkor kértem tőle papirvattát mondván, hogy elkell menjek WC-re de tudom, hogy ott nincs papir. A párom segítségével elmentem és elborzadva tapasztaltuk, hogy a betétem átázott teljesen és már a ruhám is csupa vér. Ennek ellenére betét cseréltünk és visszamenetünka viszgálóhoz ahol addigra már a doki is odaért. Megnézte UH-n és azt mondta nem látja nincs már meg a baba. Aztán kérte, hogy keljek fel és menjek át a vizsgáló asztalhoz és feküdjek fel. Ekkora már annyira fájt a hasam, hogy nem tudtam felkelni. Ekkor a párom a könyneivel küszködve felsegített és átkisért, de már felfeküdni nem segíthetett kiküldték. Ezt nagyon nem értem miért kell kiküldeni!? Nem láthatja ahogy levetközöm és felmászok egy nőgyógyászati ágyra. Mi van abban olyan amit nem láthat. Kit zavar mert engen nem az biztos . Na mindegy. Megvizsgált a doki és azt mondta, ezt most rögtön be kell fejezni, nincs mire várni. Közben a párom felhívta dokimat és az felhívta az ügyeleteset. Közölte vele: Nem tudok mást tenni olyan fájdalmai vannak, hogy már felállni se tud, és ömlik belőle a vér. A következő pillanatban megszólal az aszisztens: “Kijönne aláírni a papírokat!” Erre a doki lekiabálta fejét nem hallota amit az elöbb mondtam nem kellhet fel. Jött a beteg szállító és megkért, hogy feküdjek át a hordágyra. Felvitteka műtőbe a férjem az ajtóig a fejem melett jött velem és végig azt mondohgatta nem lesz semmi baj. Ő tudta, hogy ettől féltem a legjobban. A mai napig is félek a következményektől. Rettegek attól, hogy nem tudok többé teherbe esni. a doki azt mondta nem lesz semmi baj és lehet még gyerekem.
Következő felvonás: A műtőben talán 4-5 voltak. Úgy kezdődött, hogy lekötözték a lábaimat és az altató orvos kiakadt azon, hogy 10-fél 11 között ettem egy szendvicset és egy órán belül megittam 3 dl vizet. Ja délután 3 óra van. Kérdem tőle : Miért baj? Erre nagy flegmán oda veti “eléggé”. (Ez úgy hülye ahogy van, az ember ne egyn soha mert nem tudhatja mikor kerül a műtőasztalra). Mondon neki higgye e nem készültem ide, nem jószántamból jöttem. Ekkor megszólal egy műtős segéd, hogy a saját hálóingében műtjük? Felháborodva közlöm velük, hogy ez nem hálóing hanem a polóm amiben bejöttema kórházba. Ekkor elkezdték rólam lenyúzni a ruhámat és rám húztak egy kórházi hálóinget, mire megszólal megint a műtős segéd, “a melltartó marad?” Kezdődött minden előről. Az altató orvos meg megint dühöng, hogy nincs vénám és összevissza bökdösi a karomat. Kérdem én nincs elég baja az embernek ki van oda teritve tehetelenül ömlik belőle a vér és fájdalmai vannak fizikai és lelki. És akkor jön egy bunkó altató orvos és még beléd rug egyet. Kiváncsi lennék tudta-e egyáltalán miért kerül sor erre a nem éppen kellemes műtétre. Tudom nem halhat meg minden beteggel, de egy kis embereség azért szorulhatna belé. Az ember nem jókedvéből kerül ilyen helyzetbe. Bejött a doki is a műtőbe és elkezdett beszélgetni velem amig végre megtalálták a vénámat. A beszélgetés hallatára az aneszteziologus is kezd megváltozni. Úgylátszik kicsit magába nézett. De tényleg csak nagyon kicsit. Végre elaltat. Aztán csak arra ébredtem, hogy köhögök és az altatóorvos durván közli velem, hogy az egész műtétet vág köhögtem és, hogy nem is mondtam, hogy megvagyok fázva. A köcsög az nem jutott eszébe, hogy azt a csövet rosszul dugta le a torkomon és végig szántotta vele. Két napig nem tudtam fájdalom nélkül nyelni. De hát nem Ő a hibás a hülye beteg nem közölte, hogy megvan fázva. Ott kezdődik, hogy meg se kérdezte.
Végre a szobában vagyok ahol a Zsolti fogja a kezem és simogat. Nézünk egymásra és már sírni sincs erőnk. Beszélgetünk minden féléről. Az ápolő nővér is nagyon aranyos megismert és nagyon sajnálta, hogy megint ilyen állapotban kerültem ide. Biztatgat és meg tovább végzi a dolgát. Megengedi Zsoltinak, hogy addig marad amig akar. Késöbb bejött a doki érdeklődött hogy vagyok, és jó éjjszakát kívánt. Este 8 körül elment Zsolti is. Reggel mielött leadta volna az ügyeletet a doki bejött hozzám és beszélgettünk egy kicsit. Elmondta, hogy félig elhallt terhességem volt és nagyon nehezen tudott kikaparni mert nagyon oda volt tapadva, és ha jól emléksze a méhszáj és a méhnyak között volt. Nem enged ma még haza majd csak hétfőn reggel mert szrinte otthon úgyse pihennék. Azt is elmondta, hogy most négy hónapig jobb ha nem esek teherbe. Vasárnap délelött anyámmal és délután anyósommal is bent volt Zsolti. Nagyon hiányzott. Aztán hétfőn reggel 8-ra jött értem és haza vitt. Át beszélgettük az egész napot. Mondtam neki, hogy úgy is februárban van a szülinapja és akkor ünnepélyesen a szülinapján teherbe fogok esni. Ezen jót kuncogtunk, de komolyan gondoltuk. Eldöntöttem februárba újra babát fogok várni. Múszály nincs időm várakozni. Most van 3 hónapom arra, hogy felkészitsema szervezetünket egy új csöpség fogantatására. Ha sikerült augusztusban akkor sikerülni fog februárban is. 
BABÁRA FEL!!!!!!!
baj van……….
2007 október 9. | Szerző: NENE
Baj van! Szerda óta barnás folyásom van, amiben időnként kis piros pontocskák jelennek meg. Egyből hívtam a dokimat, de azt mondta maig nem fáj semmim addig nincs nagy baj. Bár szerinte ez lehet egy kezdődő vetélésnek az előjele. (És az neki nem nagy baj!?) Nekem viszon óriási baj. Nem tudok elene tenni semmit, csak ha tehetem lefekszek, mert akkor nem folyi illetve gyengül. De ez nem megoldás.
Ma ismét felhívtam mert erősödött a folyás. Azt a választ kaptam, hogy amig nem erősebb mint egy menseskor, addig nincs mit tenni. Péntek reggelig ha nem erősödik akkor pénteken menjek el UH-ra, hogy lássuk mennyit fejlődött. Ha fejlődött. Ha netán még mindig csak 11-15 mm-es akkor már nagy a baj mert ki kell kaparni. Vagyis meg kell szakitani a dolgokat. Borzalom!!!!!! Nem szabad így végződjön ez a terhességem is!
Jövőhétre már kaptam időpontot a Gyermekklinika Gyermekfejlődéstani Osztályára egy genetikus professzorhoz, hogy megbeszéljük a magzatviz vizsgálatot. Aminek az eredménye még mindig befolyásolhatja a terhességem kimenetelét.
Nem tudom minden jel arra akar mutatni, hogy ne nagyon ragaszkodjam ehhez a csöpséghez, de a szívem mást súg. Úgy érzem minden nehézség ellenére egy egészséges szép babám lesz. Valahogy van egy belső nyugallom bennem amit érzek, hogy a babától kapok. És ha Ő nyugalmat áraszt magából akkor biztos jól érzi magát és nem lesz semmi baj.
Azt mondta egyszer egy okos ember, hogy ha valamit nagyon akar az ember akkor azt el is éri. Azt hiszem én nagyon akarom Őt és remélem Ő is nagyon akar engem, mert így lenne teljes az életünk.
hol is kezdjem…….
2007 október 5. | Szerző: NENE
Új hónap……….
2007 október 1. | Szerző: NENE
Új hónap és remélem új gondolatok. A hét végén minden féle kavargott az agyamban még azt is kitaláltam, hogy nem is vagyok álapotos csak beképzelem magamnak és annyira szertnék gyereket, hogy a szervezetem elkezdett HCG-t termelni. a rosszullétek is csak beképzelések. Olyan jó volna végre, ha már egy orvos is bebizonyítaná, hogy van valaki odabent. Nővérem szerint hülyeségeket képzelek, ha már három teszt is azt mutatta akkor biztos van ott valaki. Könnyű neki, Ő már túl van három szülésen és van két csodaszép gyermeke. Az első baba után aki még a pocakjában halt meg, nem kellet rettegnie attól, hogy beteg gyermeket fog a világra hozni. Nála egész más volt a helyzet. Elhalt a méhlepény és megfuladt a baba. Nem hittek neki amikor orvoshoz ment, hogy valami nincs rendben a babával és a kilencedik hónap végén elvesztette a kislányát. Utána nagyon sokáig nem lett terhes(aztán lett két csodaszép gyermeke), de nem mondta senki neki, hogy életképtelen gyermeket hozott volna a világra. Még csak az esélye se került szóba nem úgy mint nálunk. Nálunk bebizonyított tény, és ezzel nap mint nap szembe kell nézzünk. Nagyon nehéz. De úgy érzem jó társak vagyunk és egyformán viseljük a terhet.
Nagyon várom már az UH vizsgálatot hátha láthatnék valamit e csöpségből, márha tényleg nem csak az én agyszüleményem, hogy létezik. (Istenem add, hogy igaz legyen!!!)
Gondolatok az UH-ról
2007 szeptember 28. | Szerző: NENE
Pont ma egy hete, hogy a dokibácsi megpróbálta megnézni ultrahangon, hogy van-e valaki a pocakomban. Látni ugyan nem látta,de én napról napra egyre jobban érzem, hogy van pocaklakó bennem. Minden nap arra gondolok, hogy most éppen milyen fejlődési szakaszban van milye fejlődik ki és, hogy minden rendben megy-e. Kifelé nem látszik szerintem semmi, de belülről fárasztó ez az aggódás. Tudni szerteném, hogy pontosan ott van-e mindene ahol kell és annyi van mindenből amennyi kell. Az egyik kismama blogjában olvastam, hogy legszivesebben állandó UH készülékkel mászkálna csak, hogy tudja minden rendben van. Hát ezzel én is hasonlóan vagyok. A jövő hétem megint megyek ultrahangra. Remélem már több minden látszik majd. Ha más nem hát annyi, hogy nött, növöget.
Az UH vizsgálatok nagyon jók csak az a baj, hogy igazából csak a doki láthatja és Ő is csak a rutin dolgokat nézi meg. Nincs idejük tetőtől talpig végignézni. Megméri a fejkörfogatot, a has és mellkas átmérőjét, kicsit késöbb a combcsont hosszát, az áramlásokat. A gép meg “jó gyerek” módjára valószinűségszámítást végez és a mért adatokat egy átlaghoz viszonyítja. A doki meg ebbő következtet arra, hogy egészséges vagy nem az a magzat. Az UH se mindenható. Nem lehet teljesen megbízni benne se. Persze szép dolog, hogy lehet látni a babát amint éppen mozgatja kezét, lábát, fejecskéjét. De mindig azt látjuk ami van vagy csak azt amit éppen látni szeretnénk!? Már ha van olyan kegyes a doki és megmutatja monitort nekünk is. Reginával, ha tizenötször nem voltam ultrahangon akkor egyszer se és összesen talán négyszer ha megnézhettem monitoron keresztül. UH képet is csak a 7 hetes koráról kaptam amit a genetikán csináltak róla. Meg egy aranyos ügyeltes doki néni csinált róla 20 hetesen amikor egyik éjjel rosszul voltam. 4D vizsgálatra is csak azért kerülhetett sor mert nem fejlődött kicsikém úgy ahogy az a nagy könyvben meg volt írva, de akkor is csak a dokibácsik nézegették, hiába. Nem találtak semmi rendellenességre utalót. Pedig kellet, hogy legyen. Úgyhogy igazából úgy veszítettem el egy gyermekemet, hogy nem is láttam, és még csak fényképem sincs róla. Nem úgy mint másoknak akinek felvételei vannak még az UH-ról is. De lehet így még jobb is, mert akkor nem tartanék ott ahol most tartok, hogy egy másik babát várok.
Ez a hét nem az én hetem volt. Napról napra fáradtabb és figyelmetlenebb vagyok. A rosszullétek is egyre erősödnek. Most jön még csak az igazi fekete leves. Tegnap biztos valami front hatás lehetett mert minden bajom volt a fejem fájt, a hasam is, és erőss hányingerem volt. Ma hál’ Istennek nincsenek ilyen panaszaim. Reggel teljesen felvillanyozódtam, hogy süt a nap és nem esik az eső! A napfény hatalmas erőt tud adni nekem.
Megfogadtam, hogy ha még egyszer babár várok nem hagyom magam és mindenre rákérdezek ha kell többször is még akkor is ha hülyének néznek. Azt se fogom többet hagyni, hogy a férjemet kiküldjék az UH-ról. “mit gondol itt munka folyik. Az UH nem azért van, hogy az apukákat szórakoztassuk!” Többet ilyen nem lesz. Nem hagyom magam! Mindent tudni és látni akarok vele kapcsolatban és a férjem is! Nem várok semire és senkire, mindennek elébe megyek. Nem fogom megengedni, hogy csak átfussanak fölöttem rutinból. Nem engedhetem meg, hogy mégegyszer egy beteg gyereket hozzak a világra!!! Értelmetlenül! Mert ebből a betegségből nincs gyógyulás, se felépülés! Ezért kérem minden nap a jó Istent, tekintsen le ránk és óvja meg a mi kicsikénket, hogy egészségesen jöhessen a világra és teljes életet tudjon élni. Ámen.
Terv…
2008 május 24. | Szerző: NENE
Ez a kedvenc képem!! 🙂
Ha ezt látom mindig jókedvem lesz. Tervem az, hogy egyszer a saját gyermekeinkről is csinálhassak egy iylen képet.
Oldal ajánlása emailben
X